A Cikk 3. pontjához:
A pénznek mondhatjuk, lassan egy évszázada nincs önmagában való értéke. De mégis, ameddig az emberek hajlandók csereeszközként használni, addig alapvetően a különféle árucikkek árában mérhető csereértékét vagyunk kénytelenek elfogadni, amikor vásárolunk. Legföljebb morgunk, hogy ez meg az tegnap még ennyibe, tegnapelőtt meg még annyiba került… Rossz pénzt félretenni, nem kamatozva gyűjtögetni tényleg vétkes könnyelműség…
A pénz igazi – súlyos – értékvesztése úgy és akkor jelenik meg amikor az emberek egy adott pénznem, vagy köztiszteletnek örvendő valuta helyett aranyat, vagy más értékálló(!) nemesfémeket kezdenek >felvásárolni<. Akkor már valóban baj van. Erre már nagyon oda kell figyelni és követni "a tájékozottabbak" példáját.
Olyan, természeténél fogva értékálló és behunyt szemmel is megbízható pénz, mint az arany volt, már soha nem lesz. Különösen nem ebben az elektro-digitál-globális világban, amikor a másodperc töredéke alatt szimbolikus-pénz milliárdok cserélnek gazdát anélkül, hogy egy grammnyi papírpénz – nemhogy arany – ezügyben egy csöppet is megmozdulna. Viszont annál nagyobb árutömeg – darabban és tonnában is kifejezhetetlen mennyiségű – mozgása képezi e milliárdos, csak papíron szereplő "számlapénz" ellensúlyát a világpiacon. Annyi papírpénzt már nyomtatni sem lehet, amennyit ez az árudömping fedezet fizikailag megkívánna.
A kiskereskedelmi forgalom és a pénzpiac csak tovább bonyolítja ezeket e gigantikus összefüggéseket, minek okán egy adott valuta sorsa, az értékét tekintve, egyre jobban függ "az adott szó", a kibocsájtó állam szavahihetőségétől, mint pénze fizikai valójától. Míg kétszáz, vagy ezer éve még csak az aranyban bíztunk, addig ma az állam felé megnyilvánuló bizalomnak van egyre nagyobb érték eldöntő szerepe.